Ez az első kiszólásom a kritikás blogomban, vagyis az első olyan bejegyzésem, amiben nem valami filmről, doramáról stb. lesz szó. Szóval, először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindenkinek, aki olvassa a kritikáimat, ajánlóimat! Valamint biztatnék mindenkit, hogy írjatok nekem kommentárokat, mert azoknak nagyon örülnék. :)
De, hogy a lényegre térjünk... Kaptam Zsofia1-től egy Liebster Blog-díjat, aminek nagyon örültem és, természetesen, elfogadom!
Nos, a díjjal kapcsolatban vannak szabályok is. Íme: 1, Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek. 2, Belinkelni azt a személyt, akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod. 3, Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.
Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy kinek adjam tovább a díjat. Nem nagyon sikerült találnom olyan kezdő blogost, akit én is olvasok és lehetőleg ő is olvas engem, vagy legalább csak tudná mire vélni a díjamat. Szóval, csak egyetlen embernek szeretném továbbadni.
A Do Re Mi Fa So La Si Do egy 2008-as dél-koreai film, a címe eredeti írásmódban 도레미파솔라시도. Az alapját egy azonos című internetes regény képezi, amit egy Guiyeoni művésznévre hallgató fiatal nő írt.
A történetet női főhőse Jung Won(Cha Ye Ryeon), aki épp számtalan állása közül az egyiket végzi, mikor összeismerkedik Eun Gyu-val (Jang Geun Suk), akiről hamarosan kiderül, hogy az új szomszédjuk személyesen. Eleinte nagyon ellenszenves neki Eun Gyu, ám úgy tűnik, a fiú, valami sajátos módon, de érdeklődik iránti. Először, titoktartásáért cserébe, felfogadja a lányt a "hordárának". Így kerül Jung Won a próbaterembe, ahol Eun Gyu zenekara, a DoReMiFaSoLaSiDo próbál. Itt szembesül azzal, hogy a fiú basszusgitárosa és legjobb barátja, Hee Won(Jeong Ui Cheol), az a srác, akivel ő együtt nőtt fel, majd egy tragikus véletlen folytán a kapcsolatuk (több, mint) megromlott. Jung Won kiborul, s egy gyenge pillanatában megkérdezi Eun Gyu-t, hogy akkor most végülis akar-e járni vele. Ahogy erősödik a kapcsolatuk és a szerelmük, úgy lépbe a képbe egyre inkább Hee Won, aki azt akarja, hogy a lány kárpótolja őt a múltban elkövetett hibájáért, ami szétzúzta a fiú életét.
A film története nagyon egyedi és nem kiszámítható. Mivel a feszültség egy idő után már szinte szétfeszíti a filmet, érezzük, hogy itt hamarosan be kell következni valami tragédiának, de hogy pontosan mi lesz az, az tényleg nehezen kikövetkeztető. Sok helyütt szerelmi háromszögként definiálják az alapfelállást, amivel én nagyon nem értek egyet, lévén Hee Won és Jung Won esetében kölcsönösen teljesen mások a motiváló okok. Ezenkívül a film nagyon érdekes alapdilemmákat vet fel, erkölcsi kérdéseket feszeget. Jogunk van bosszút állni azon, aki akaratán kívül tett velünk rosszat? Ha emiatt a teljes életünk darabjaira hullott, akkor eltudjuk egyáltalán hinni neki, hogy nem szándékosan tette? Enyhíthetjük azzal a saját nyomorunkat, hogy valaki mást is a részesévé teszünk? SPOILER Egy bizonyos pontig még érthetőek Hee Won eltúlzott reakciói. Miután a családja összeomlott, semmije sem maradt, ahhoz, hogy túl tudjon élni, ilyen önzővé és rideggé kellett válnia. Ahhoz kétség sem fér, hogy Jung Won valóban tönkretette az életét, senki sem várhatná el tőle, hogy a barátja maradjon. Viszont egy tíz éves barátság után azt feltételezni, hogy a másik szánt szándékkal akart ártani neki, gyerekes, mint ahogyan a bosszúálló módszerei is. SPOILER VÉGE
Eun Gyu olyan ebben a történetben, mint maga a Nap. Ő az egyetlen a főszereplők között, aki nem hordoz súlyos lelki sebeket. Kedves személyiségével képes fényt, sőt boldogságot hozni Jung Won életébe, ezért lehet igazi menedék a számára. SPOILER A lány azonban ott követ el hibát, hogy nem gondolja, hogy az, aki neki ennyi erőt tud adni, mindenkinél gyengébb lesz, ha elhagyja. Hee Won is csak akkor eszmél rá, hogy mérhetetlen önzőségében mit csinált, mikor már megtörtént a baj. Sikerült megnyomorítani azt az embert, aki az elmúlt három évben mellette állt. Innentől félreteszi a sérelmeit, s igyekszik még menteni azt, ami menthető. Majd a végén, úgy, ahogy Eun Gyu tette, kisétál a barátai életéből. Már ha lehet ilyet mondani az esetében, hogy barátság. Az az igazság, hogy Hee Won személyisége olyannyira eltorzult a sok szenvedés miatt, hogy már nem igazán képes értékes emberi kapcsolatok kialakítására. De végül talán rájött arra, hogy ha másokra is kivetíti a saját poklát, azzal magát teszi egyre rosszabb emberré.
Jung Won örökös önvádban él, amiből szinte feloldás, mikor ténylegesen vezekelhet. Ha mindez azelőtt történik, hogy megismerte volna Eun Gyu-t, akkor valóban szívesen feláldozta volna az egész életét, ha nem is a jóvátétel, a kínok enyhítésének oltárán. Mostanra azonban talált valakit, aki mellett nem kell magát bűnösnek éreznie, valakit aki szereti és akit ő is szeret. Ezért hagyja ott azonnal Hee Wont, mikor kiderül, mi történt Eun Gyu-val. A meglepő az, hogy Hee Won hagyja ezt neki. SPOILER VÉGE
A film 1 óra 45 perc hosszúságú. Talán két órában, néhol jobban kifejtve még ennél is ütősebb lehetett volna, mert én úgy éreztem, néhol kicsit túl gyorsan történtek az események. Viszont belekötni szinte semmibe nem tudok, leszámítva a végén a feliratok alatti kis jeleteket, amik teljesen feleslegesnek, szájbarágósnak és az egész film hangulatától gyökeresen elütőnek találtam. A legerősebb jelentek minden kétséget kizáróan a utolsó koncert és annak a megidézése voltak. Egyébként nagyon jó a film zenéje is. A színészek közül Jang Geun Sukot emelném ki, aki itt most teljesen más karaktert játszott, mint amiket eddig láttam tőle. Nagyon hiteles volt ebben a szerepben is, újfent bebizonyította számomra, hogy nagyon jó színész. Amin viszont meglepődtem, hogy a Do Re Mi Fa So La Si Do ugyanabban a évben készült, mint a Baby and me. Jang Geun Suk úgy név ki, mint aki minimum jó három évvel fiatalabb még ebben a filmben.
Mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet. Nem az az igazi könnyű darab, de nagyon érdemes megnézni!
Letöltési linkek: film (lezárt projekt, égetett magyar felirattal) filmzene
A Pókasszony csókja először regényként látta meg a napvilágot, 1976-ban, egy spanyol író, Manuel Puig tollából. Az elbeszélés módja nagyon különleges, ugyanis szinte alig találni benne leírást, javarészt a párbeszédek dominálnak. A szerző ezután 1983-ban elkészített egy tényleges dráma-változatot is. A darab többször is színpadra került, illetve 1985-ben film is készült belőle Héctor Babenco rendezésében, amiben Molina szerepéért William Hurt megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Ám az út itt még mindig nem ért véget, ugyanis a Kabaré és a Chicago révén méltán híres szerzőpáros, John Kander és Fred Ebb elkészítette a történet musical feldolgozását, amit 1992-ben Kanadában és a West Enden, majd 1993-ban a Broadway-n mutattak be. Magyarországon 2001-ben került színpadra, Szegvári Menyhért rendezésében, a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színpadán. A darab eleinte kettős szereposztással futott, ám Molina szerepe leginkább Bereczki Zoltán, Valentiné Földes Tamás, Auroráé pedig Dorogi Barbara nevével forrt össze. A továbbiakban én is az ő előadásukról szeretnék írni, ami nekem, személy szerint, az egyik legmeghatározóbb színházi élményem volt.
A történet a mai napig igencsak egyedi. Egy latin amerikai börtönben játszódik, ahol Luis Alberto Molina, a meleg kirakatrendező szexuális zaklatás és kiskorú megrontása címen tölti a büntetésül rá kiszabott hét évét. Egy nap új cellatársat kap Valentin Arregui Paz, a marxista forradalmár személyében. Molina eleinte tökéletességgel agyára megy az amúgy is előítéletes Valentinnak a folytonos fecsegésével és vibrálásával. A 27 éves fiú hatalmas mozirajongó, kisgyerek kora óta odavan kedvenc színésznőjéért Auroráért. Kívülről fújja minden filmjét, csupán egyet nem szeret, azt amiben Aurora magát a Halált, vagyis a Pókasszonyt játszotta. Fél ettől a démoni karaktertől, aki egy csókjával kioltja bárki életét. Molina lelke csordultig teli van törődéssel és szeretettel, Valentin hiába goromba vele, ő ugyanolyan lelkesen vezeti a kis "cellaháztartásukat", s a maga egyedi módszereivel, minden erejével azon van, hogy minél elviselhetőbbé tegye a rács mögötti életet. Folyton filmekről mesél, amik eközben sorra megelevenednek a színpadon. Ahogy telik az idő, a rideg forradalmár is egyre inkább megnyílik a kissé furcsa cellatársa felé. Ezt látva azonban a vezetőség nem hagyja annyiban a dolgot, innentől mindenféle módszerrel igyekeznek Molinát rábírni arra, hogy szedjen ki neveket és információkat Valentinből.
A darab díszlete meglehetősen egyszerű, ami a kisszínpados megvalósításból is ered. Ennek ellenére, a középen lévő a cella forgatásával és mozgatásával rendkívül jól kihasználják a teret a máshol játszódó eseményeknél is. Azonban a fő színtér mégiscsak a börtön és maga, a cella. Rendkívül nyomasztó, durva és sötét ez a környezet. Ezt a rideg és értékvesztett világot tölti meg színnel a szereplők gazdag jellemábrázolása. Itt szó sincs sablonkarakterekről. Ahogyan Molina és Valentin egyre inkább megismeri egymás, úgy tárul fel előttünk is összetett személyiségük mélysége. "Molina egy örök gyerek. Biztos, hogy egy viselkedészavaros, vagy egy hiperaktív valaki, aki minden mondatát fölül akarja viselkedni. Egy furcsa lény, aki semmi másra, csak szeretetre vágyik. Vagy talán inkább megértésre." - fogalmazta meg Bereczki Zoltán. Valentin először akkor kerül közelebb fiúhoz, mikor látja és felháborítja, hogy az mennyire hagyja magát megalázni. Megrendíti, nem érti a viselkedését, ahogyan azt sem, hogy vajon miért nem gyakorol rá semmilyen hatást sem a rengeteg borzalom, amit a börtönben látnak és átélnek. "Én odanézek, de nem látok. Csak így lehet itt túlélni." - mondja Molina.
A színpadon időről időre megelevenednek epizódok a két főszereplő múltjából. Megismerjük a legfontosabb kinti emberi kapcsolataikat, látva, többek között, Valentin szerelmét, Martát, egyre inkább tudatosul bennünk, hogy a durva és vad forradalmár álarca mögött egy érzékeny és érző férfi rejlik. S, mindenekelőtt, felbukkan Molina anyja is, a Mama, aki mindenkinél fontosabb a fiú számára. A legnagyobb félelme, hogy szégyent hozott rá, már-már azzal is elkezdi magát vádolni, hogy annak született, aminek. Azonban, az anyja úgy szereti őt, ahogy van. Nagyon erős a kapocs köztük, mondhatni a Mama az oka annak, hogy Molina mielőbb ki akar kerülni a börtönből. SPOILER Sajnos, ez a börtönigazgatónak is feltűnik, s a Mamát és a betegségét alapul véve kezd el lelki nyomást gyakorolni a fiúra, hogy rábírja a kémkedésre. Molina egy ideig próbál két oldal közt lavírozni, ám egyre inkább meghasonlik önmagával. Haza kell mennie a beteg anyjához, akinek csak ő van, de hogyan árulhatná el emiatt azt, aki pedig jelenleg az egyetlen őneki?
Ahogy telik az idő, Valentin előítéletei teljesen elhalványodnak, már nem a "lökött köcsögöt" látja Molinában, hanem a társat, támaszt, barátot. Molina pedig mindeközben már egyre kevésbé tud küzdeni az ellen, hogy beleszeressen Valentinba. A férfi, mondhatni, értelmet adott az életének. Molina annyira önzetlenül és szívből szereti Valentint, ahogy még senkit, s ahogyan még Valentint se senki. Annyira gyönyörűek és tiszták az érzései, hogy nemtől és beállítottságtól függetlenül garantált a teljes azonosulás. SPOILER VÉGE"Engem Molinának nem érdekel a nemisége. Remélem, hogy aki bejön és megnézi a darabot, az picit másképpen kezd gondolkodni arról, ha valaki más! Nem csak a melegekre gondolok, hanem a másságra mint a világban elfoglalt helyünkre. Beszélgettem sokakkal, akiknek a darab hatására valahogy megváltozott a véleményük, a hozzáállásuk." - fogalmazta meg Bereczki Zoltán. SPOILER Valentin nem szerelmes Molinába. Hihetjük akár azt is, hogy akkor csak kihasználja őt saját célja érdekében, de, úgy gondolom, ott már ennél jóval többről van szó. Ekkor már tiszteli és, még ha nem is szerelemmel, de szereti Molinát. (Ez a darab legvégén mutatkozik meg legszebben.) Abban pedig nem lehet biztos, hogy a fiú hazatérve a börtönből teljesíti majd a rábízott feladatot, hiszen maga Molina is úgy érzi, nem fogja és tudja megtenni.
A börtönből kijőve azonban a fiú ráébred, hogy az élete céltalan és üres Valentin nélkül. Eddig egy általa felépített élethazugságban élt, amit megszépítettek a filmek és az álmodozás. Mostanra azonban ledőltek a légvár falai, ám született helyettük valami valós. Nem vállalkozom arra, hogy ezt a változást megfogalmazzam, hiszen szebben úgy sem tudom, mint ahogyan maga Molina megénekli ezt a darab záródalában, a Csak ha filmre vettékben:
"Én próbálgattam élni, Mint polgár, s mint egy férfi, Ám egyikben sem telt sok örömem! S nem telt, csak múlt az élet, Kihunyt a láng, s a fények, S nem láttam szépet, csak a filmeken... [...] Ám amikor rád találtam én, egy élet született, Ami már végre az enyém, s nem film, nem maszk, nem képzelt szerep."
Molina ezért dönt úgy, hogy az egyetlen olyan dolgot teszi, aminek van még értelme, s teljesíti Valentin kérését. "Ha beszélsz, te árulsz el engem." - mondja neki a darab végi vallatáskor. Tudva, hogy bátran, igazi férfiként, szerelméért és az ő eszméjéért áldozza fel magát, nem fél a már haláltól. Beteljesült mindaz, amiről valaha is álmodott, s így bátran lép a Pókasszonyhoz elé. SPOILER VÉGE
Hiába musical a mű, rengeteg a párbeszédes rész, ami nyilván abból adódik, hogy az eredeti regény is főként ezekre épül. A legtöbb zenés betét akkor halljuk, mikor elmesélve megelevenedik egy-egy film, illetve mikor a két főszereplő mesél egymásnak. Ezenkívül még gyakran színre lép maga a Pókasszony is, visszatérő zenei motívummal, Molina belső félelmeinek kivetüléseként, egyre nyíltabb előreutalással. Szintén ismétlődő motívum köthető a többi rab kórusához is. Az ő dalaikból megtudjuk, hogy a rácsok mögött emberek vannak, emberi érzésekkel, akárhogy is jutottak idáig. Az magyar előadás hanganyaga hivatalos CD-verzióban is megjelent. A zenei világ első hallgatásra kissé disszonáns, kevés az igazán slágeres dal benne. Azonban érdemes minél többször meghallgatni, mert igazán különleges, minden alkalommal új nüanszokat lehet felfedezni benne. Fodor Ákos magyar dalszövegei pedig gyönyörűek. A legszebb dalok egyértelműen Molina nagydalai a Mami, hello!, a Lánynak szüless és a Csak ha filmre vették, valamint a hármasduettje Valentinnal és a Pókasszonnyal, a Bármit...!.
A színészi játék lehengerlő. A kisszínházi daraboknál sokkal bensőségesebb hatást lehet elérni, mint a nagyszínháziaknál. Érdekes, hogy a Broadway-n utóbbi verzióban játszották a musicalt, én úgy gondolom ehhez a darabhoz pontosan a kisszínpad intimitása szükséges. "A kisszínpad az mindig egy ember közelibb játékot enged meg, amit én sokkal jobban szeretek. A nagyszínpad jóval elszabadultabb tud lenni. Szélsőségesebb attól, hogy a méreteiben is egészen más. A kis színházban eggyel fontosabb a színész." - nyilatkozta Bereczki. A főszerepekben Bereczki Zoltán és Földes Tamás olyannyira hitelesek, hogy az előadás alatt megteremtik a tökéletes illúziót, teljesen átlényegülnek. Bereczki Zoltán Molinája leírhatatlanul szeretni való, esendő és mindenekelőtt hiteles. Ezt a darabot azoknak is ismerni kellene, akik még mindig negatív felhanggal használják a musicalszínész megnevezést. Ezekhez a szerepekhez a színészeknek minden kvalitásra szükségük van, ének és színészet terén egyaránt; nekik pedig meg van mind, s élnek is velük. Egy kis ízelítő az előadásból:
Sajnos a darabot 2006-ban játszották utoljára, s nincs rá sok esély, hogy a közeljövőben (főként ebben a szereposztásban) újra műsorra tűzzék. Azonban a lentebbi linkek között megtalálható a honlap, ahonnan letölthető az előadás felvétele. A minősége, sajnos, nagyon rossz, ám még így is ajánlani tudom, hogy aki nem látta annak idején színházban, nézze meg! Ez a musical egy rendkívül mély és komoly mondanivalóval bíró mestermű, amit egyszerűen látni kell.
A You're Beautiful egy 2009-es dél-koreai dorama, eredeti címén 미남이 시네요 (Minami sineyo), ami egy szójáték a főhős, Go Mi Nam nevével. Ezt sajnos az angol címek egyike sem tudja visszaadni, így inkább szó szerint fordították le. Ismert még You’re Handsome és He’s Beautiful címen is. 16 részes romantikus, zenés vígjáték.
Go Mi Nyu apácának készül, épp a Pápához utazna, mikor felkeresi őt az ikertestvérének, Go Mi Namnak a menedzsere. A bátyja énekes, most pedig kapott egy nagyon jó lehetőséget, ugyanis beválasztották az egyik legsikeresebb dél-koreai együttesbe, az A.N.Jellbe. Azonban a fiú egy félresikerült plasztikai műtét miatt épp Amerikában lábadozik, így nem tud eljönni aláírni a szerződést. A menedzser arra kéri Mi Nyut, hogy játssza el az ikertestvérét, s ezzel mentse meg a karrierjét. A lány nagy nehezen belemegy, ekkor még nem is sejtve, hogy Go Mi Nam szerepe még egy hónapig rajta kell, hogy maradjon, mivel bátyja még addig nem jöhet haza. Végül erre is sikerül őt rávenni, s ezzel kezdetét veszi élete legnagyobb kalandja, egy fiúcsapatban kell énekelnie, értelem szerűen fiúnak kiadva magát. Ráadásul, egy apácának készülő lányként, még össze is kell költöznie az A.N.Jell tagjaival, a rátarti Hwang Tae Kyunggal, a nyugodt és megfontolt Kang Shin Woo-val és az örök gyerek Jeremyvel.
A You're Beautiful tipikusan az a dorama, ami a nézői nagy részénél biztosan hamar bekerül a kedvencek közé. A kivételezés majdhogynem tökéletes, a szereplők szerethetőek, a történet érdekes és még a zene is nagyon jó. Egyszerűen élvezetes. Jómagam is nagyon szerettem nézni, annak ellenére, hogy több hiba is szúrta a szemem közben.
A sorozat leggyengébb pontja sajnos pont egy nagyon fontos dolog, a jellemábrázolás. Nem tűnik fel elsőre, de amint egy kicsit belegondolunk feltűnik, hogy a főszereplők mindegyike bosszantóan önző. Ezt a listát egyértelműen Shin Woo(Jung Yong Hwa) vezeti, aki pedig kezdetben a legszimpatikusabb karakter volt számomra. Aki ismeri a Boys Before Flowers c. doramát, az bizonyára szintén felfedezte a párhuzamot közte és a BBF Ji Hoo-ja között. SPOILER Talán pont emiatt éreztem még zavaróbbnak, hogy tőle viszont teljesen különbözve Shin Woo nagyon rossz barát volt, aki Tae Kyung érzéseit teljességgel figyelnem kívül hagyta. Itt még fel lehet hozni a mentségére, hogy bizonyára csak munkakapcsolat volt köztük, hisz nem kell feltétlenül barátoknak lenniük, ha egy együttesben játszanak, de hogy Shin Woo-t még annak a lánynak az érzései sem érdekelték, akibe elvileg szerelmes volt, arra már nem hiszem, hogy létezik kifogás. Ahogy mindenre elég hamar rájött, így arra is, hogy Mi Nyu Tae Kyungba szerelmes. Ennek ellenére képes volt több soron is sarokba szorítani őt, de ahelyett, hogy akár egyszer is elmondta volna neki az igazat, olyan mondatok hagyták el a száját, mint: "Ha már mindkettőnket dobott az, akit szeretünk, megpróbálhatnánk együtt, nem?". Valamint az a jelenet, miután Mi Nyu nem ment el a találkozójukra a Tae Kyungos bonyodalmak miatt, s Shin Woo megtalálta őt a próbateremben, képes volt kiosztani őt, amiért sír, volt az a pont, amikor én magát a szerelmét is megkérdőjeleztem.
A másik problémám még az volt Shin Woo-val, hogy az érzései szépek és jók voltak, eleinte nagyon mélyen is tudtak érinteni, ám nem csinált semmit. A próbálkozásai gyengék voltak és minden egyes alkalommal beletörődött a sikertelenségükbe. Többször is csupán egy nagyon kicsit kellett volna a sarkára állnia, ahhoz, hogy közelebb kerülhessen Mi Nyuhoz, de ő ezt nem tette meg. Ezután pedig érthetetlen, hogy igazából mit is várt. Ennek ellenére, voltak neki is nagyon esendő és szívszorító pillanatai, például amikor a játszótéren Mi Nyu-val kitalálták a sajtó számára a Love Story-jukat. SPOILER VÉGE Összességében az a véleményem, hogy Shin Woo egy igazán nagyon jó és erős karakter lehetett volna, de jobban ki kellett volna dolgozni.
Magával Mi Nyu-val is akadtak problémáim. Végig érthetetlen volt számomra az érdektelensége a bátyja iránt. Úgy nőttek fel, hogy csak ők voltak egymásnak, s abból is feltételezhető a szeretet, hogy Mi Nyu vállalta érte a szerepjátékot. Azonban a sorozat részei alatt egyetlen egyszer sem hívta fel vagy érdeklődött az iránt, hogy van, ami úgy, hogy Mi Nam ráadásul épp kórházban volt, csak még különösebb. SPOILER Ez a hozzáállás folytatódott azután is, hogy Mi Nam átvette a helyét, amikor Mi Nyu az utolsó részben elment az A.N.Jell koncertjére, még ki is mondta, hogy Tae Kyungot akarja látni, a bátyja debütálása itt sem érdekelte. SPOILER VÉGE Igaz, hogy Mi Nam sem kereste őt, egyetlen egyszer sem, ami meglehetősen furcsa, tekintve, hogy azért elég nagy dolgot tett érte a húga, legalább egy kicsit illett volna hálásnak lennie.
Ami még zavaró volt Mi Nyuval kapcsolatban, hogy nagyon érzéketlen volt Shin Woo felé. Mivel annyira nem lehetett naiv, hogy ne álljon össze neki a kép a fiú utalásaiból, így ennek elmaradása csupán azzal magyarázható, hogy tökéletesen nem érdekelte őt. Utána pedig kissé túl durvának is éreztem a visszautasításait. Mindezen tulajdonságai egyszerűen nem illenek bele Mi Nyu alapvető személyiségébe. Ennek ellenére többnyire nagyon szerethető volt, s az őt alakító Park Shin Hye nagyon jól játszott. Jó volt ebben a szerepben látni, mert feloldotta a meglehetősen negatív benyomásaimat iránta, amik a Tree of Heaven-ös szerepe miatt alakultak ki bennem. Bebizonyította, hogy igenis nagyon jó színésznő, képes a változatos karakterek és érzelmek megjelenítésére. Ráadásul még a hangja is nagyon szép.
Tae Kyung már a legelejétől kezdve nyíltan önző volt, ám esetében ez a karakterének legfontosabb tulajdonsága. Ezzel szemben talán még kicsivel többet is törődött Shin Woo-val, mint fordítva. Tae Kyung egy nagyon jól eltalált szereplő volt, kiemelkedően a legjobban megformált az összes közül. Az őt alakító Jang Geun Suk pedig nagyszerűen játszott, az arcmimikái, a hanghordozása, minden rezdülése a helyén volt. Meglátszik, hogy ő az a színész a stábból, akinek már komolyabb filmes múltja van.
Jeremy szerepében Lee Hong Kit láthatjuk, akit ezután a dorama után nem lehet nem a szívünkbe zárni. Elsőre a szeleburdi Jeremy talán kicsit túl extrovertált, ám mégis a legszerethetőbb és legőszintébb karakter. Ő az, aki valóban törődik a társaival, akiket a barátainak tekint. Rendkívül naiv, de épp ez a legbájosabb benne. A buszos jeleneteknél pedig megmutatkoznak a személyiségének igazi mélységei is. Ha választani kell, ő a legszimpatikusabb szereplő a történetben.
Ami a kivitelezést tekintve nem tetszett, hogy a szereplők rengeteget beszéltek magukban, mikor ezt társaságban tették, néha nehéz is volt megállapítani, hogy most akkor hallják-e őket a körülöttük lévők vagy sem. Ellenben ami nagyon-nagyon jó volt, az a különféle gondolatok képi megjelenítése. Többször láthattuk a szereplők abszurd feltételezéseit rövid, geg-szerű bevágásokban. Mind garantáltan emlékezetes marad, ám az egyértelmű kedvencem közülük az, amelyiket akkor látjuk, mikor Tae Kyung elmagyarázza Mi Nyunak, mi az a fanfiction. Ezt nyugodtan megnézheti az is, aki még nem látott sokat/semmit a sorozatból, mert előzmények nem szükségesek hozzá, s a történetet sem viszi tovább, így spoiler-veszély sincs. Viszont, vigyázat, garantáltan nem lehet egy nézés után abbahagyni!
A dorama egyik legjobb része volt, hogy bepillantást nyújtott a dél-koreai popipar belső berkeibe. Dalfelvétel, zeneírás, klipforgatás, fotózás, koncertek... Ezek az események még inkább sodróvá tették a történetet. Ehhez jönnek még a részről részre megújuló látványos és stílusos ruhák, s különféle, néhol jobban, néhol kevésbé sikerült frizurák. Nagyon pozitív, hogy ez esetben a mellékszereplők közt se nagyon találni felesleges vagy igénytelenül komikus karaktereket. Mindenkinek meg van a maga funkciója, beleértve a rajongótábort is. Elnézve az A.N.Jellt az embernek szinte kedve támad k-pop bandát alapítani, bármennyire is lehetetlen ez. A dorama zenéje is kiemelkedő, mivel szinte minden számot hallunk minden rész alatt, így elég hamar a szívünkbe férkőznek.
Végezetül, úgy gondolom, mindenkinek tudom ajánlani ezt a sorozatot. Hiába sikerült több bekezdésnyi hibát összeszedni belőle, azt meg kell hagyni, hogy valóban tökéletes szórakozást nyújt.
Letöltési linkek: dorama (Ental/HAN-verzió) magyar felirat (futó projekt, 1.-5. rész) magyar felirat (1.-6. rész) angol felirat(Ki kell másolni Jegyzettömbbe és ".srt"-ként menteni. A v2-esekben nincsnek lefordított dalszövegek.)
A Snow Patrol egy 1994-ben, Észak-Írországban alakult post-britpop, alternative rock együttes. Azonban még az első, 1998-as lemezük (Songs for Polar Bears) megjelenése előtt átköltöztek a skót Glasgow-ba, ami azóta is a székhelyük.
A zenekart a University of Dundee diákjaiként alapította Gary Lightbody (ének, gitár), Michael Morrison (dob) és Mark McClelland (basszusgitár), Shrug néven. Adtak pár kisebb koncertet, majd 1995-ben nevet változtattak, Polar Bearsre, mivel kiderült, hogy már létezik egy Shrug nevezetű amerikai banda. Nem sokkal ezután Morrison elhagyta az együttest. 1997-ben jelent meg az első EP-jük, ekkor azonban újabb átnevezésre volt szükség, mivel a Polar Bears is foglaltnak bizonyult. Végül a Snow Patrol szerencsére már elég egyedinek és véglegesnek bizonyult. A dobos problémát pedig Jonny Quinn belépése orvosolta.
Az első két albumuk, az 1998-as Songs for Polar Bears és a 2001-es When It's All Over We Still Have to Clear Up egyaránt kivívta a kritika elismerését, szinte mindenhol pozitívan méltatták őket. Azonban a közönség körében már nem váltottak ki ekkora lelkesedést. Az igazat megvallva, az első két albumuk zenéje még valóban nem kiemelkedő. Egységes, nyugodt harmónia árad belőlük, amit jó hallgatni, háttérzene gyanánt bármikor. Viszont elmaradnak még az igazán nagy pillanatok, amik majd a későbbi munkásságukat fémjelzik. Van azért mit kiemelni ebből a korszakból is, például a One Hundred Things You Should Have Done in Bed c. klipes számukat, ami pont annyira megrendítő, amennyire elsőnek mókásnak tűnhet.
Az együttes helyzete két nem éppen jövedelmező nagylemez után elég kilátástalannak tűnt, a mélypontot akkor érték el, mikor egy alkalommal csupán 18 érdeklődő előtt adtak koncertet. Ám a nehézségek dacára sem oszlottak fel, épp ellenkezőleg, még keményebben dolgoztak. 2002-ben csatlakozott hozzájuk Nathan Connolly gitáros, majd 2003-ban eljött az áttörés. Kiadták a Final Straw c. albumukat, ami stílusban követi az előző kettő vonalát, ám emellett végre rátaláltak arra az egy leheletnyi pluszra, ami eddig hiányzott a dalaikból. Ebből a korszakból származik, több toplistás kislemez dal mellett, a Run is, ami a mai napig az egyik legismertebb és legnépszerűbb daluk. (Magyar fordításom róla, két verzióban: ITT!) Ezt a dalt azóta, 2008-ban Leona Lewis is feldolgozta. "Önálló életre kelt. Ez csodálatos. [...] A Run sikere nyílvánvalóan elképesztő. Most jó sokáig nem kell majd aggódnom a számláim miatt." - nyilatkozta ennek kapcsán Gary Lightbody.
Ezután a Snow Patrol karrierje már töretlenül ívelt felfelé. Azonban, sajnos, zenei nézeteltérések adódtak az együttesen belül, így újabb alapítótag hagyta ott az együttest, Mark McClelland. A basszusgitáros helyet ezután Paul Wilson vette át. Ekkor vált hivatalos taggá Tom Simpson billentyűs is, aki a turnék folyamán már régóta együtt dolgozott a zenekarral. A Snow Patrol ezóta ebben a felállásban zenél.
A következő lemezük 2006-ban jelent meg, Eyes Open címen. Erről az albumról újfent rengeteg kislemez született, s számos díjat is elnyertek vele. Zeneileg, ha lehet, még erősebb az anyag, mint a Final Straw esetében, az együttes immáron végleg megtalálta a hangját. A másik legismertebb és legsikeresebb számuk is ebből az időből származik, a Chasing Cars, ami egyben az én személyes kedvencem is az Eyes Open dalai közül. Ehhez a szerzeményhez három videoklip is készült, egy az amerikai, egy az európai zenei csatornák számára, valamint az utóbbit kiadták a Grace Klinika jeleneteivel megtűzdelve is. A Chasing Cars ugyanis az előbb említett sorozat betétdalaként vált igazán ismertté. "A Chasing Cars kikerülhetetlen sláger volt mindenhol a világon és az emberek úgy gondolnak ránk, mint a zenekarra, akinek volt az a száma a Grace klinikában, és úgy döntöttek, hogy utálnak minket." - nyilatkozta Gary Lightbody. Szerény véleményem szerint az európai közönségnek készült verzió a legszebb mind közül.
A 2008-ban megjelent A Hundred Million Suns c. albummal pedig felért a Snow Patrol eddigi karrierjének csúcsára. A lemez az első számtól az utolsóig tökéletes, minden dalra oda kell figyelni, egyaránt erősek, egyediek és sokat mondóak. Mindezt bizonyára maguk a tagok is érezték, hiszen 2009-ben kiadtak egy válogatás albumot is Up To Now címen, összegzendő az eddigi munkásságukat. Új dalaikat a saját koncertsorozatuk mellett bemutatták a nagy példaképek, a Coldplay és a U2 társaságában is, egy-egy közös turné alatt. 2009-ben pedig hazánkban is adtak egy koncertet a Sziget Fesztivál keretében.
Az együttes tagjairól nem igazán lehet oldalakat írni. Botrányaik nem nagyon vannak, leszámítva Simpson 2007-es drog-incidensét. A legdominánsabb közülük egyértelműek Gary Lightbody, aki elismert dalszerző, s szóló album(ok) kiadását is tervezgeti. Az együttes korai éveiben akadtak alkoholproblémái, ám már jó ideje teljesen kiegyensúlyozott életet él. Hobbiként fotózik, képeit rendszeresen közli a Tumblr oldalán. A többiek zene melletti elfoglaltságairól pedig Gary így nyilatkozott, mikor Nicky Wire (Manic Street Preachers) unalmasnak bélyegezte őket: "Mi csak a felszínen látszunk unalmasnak. Johnny Quinn tüzet olt, Tom Simpson félmeztelenül melózik építkezéseken, Paul Wilson a haditengerészet tartalékállományában van, Nathan Connolly önkéntes rendőr, én pedig felfedeztem a cseroki indián gyökereimet. Olyanok vagyunk, mint a Village People, csak egy kicsit kevésbé vagyunk melegek."
Az együttes jelenleg épp a hatodik stúdióalbumán dolgozik. A jelenlegi információk szerint már nem is kell rá sokat várni, 2011 elejére ígérik. Várható, hogy zeneileg új korszakot kezdenek, ha minden igaz, kicsit elmennek a techno irányába. Olyan stílusú dalok várhatóak, mint amilyen például a best of lemezen megjelent Just Say Yes. Kíváncsian várjuk!
