2011. május 27., péntek

Nobuta wo Produce

A Nobuta wo Produce egy 2005-ös japán dorama, a címe eredeti írásmódban 野ブタ。をプロデュース (kiejtés: Nobuta wo purodyuusu), angol fordításban pedig Producing Nobuta. 10 részes, műfajilag pedig elég nehezen besorolható. Amellett, hogy egy nagyon jó vígjáték, történet rendkívül mély és megható is. A legtöbb helyen iskolai drámaként határozzák meg, de, szerintem, a legfontosabb tudnivaló róla, hogy az alaptémája a barátság.

A címszereplő igazi neve Kotani Nobuko, a mulatságos Nobuta (buta=malac) csupán a fedőneve, amit a producerei használnak. Ugyanis vannak neki. A történet kezdetén Nobuta új diákként érkezik az iskolába, de az osztálytársai szinte azonnal piszkálni és gúnyolni kezdik a már eleve megszámlálhatatlan komplexussal küzdő, teljesen a saját kis sötét világába befordult lányt. Ezt látva az iskola a nagymenője, a tökéletes imázsára minden szempontból kínosan ügyelő Kiritani Shuuji és a mindenki által (nem alaptalanul) teljesen lököttnek tartott Kusano Akira elhatározzák, hogy segítenek neki és népszerűvé teszik. Ez azonban már csak azért sem egyszerű, mivel Shuuji és Akira távol állnak attól, hogy barátok legyenek, ráadásul az előbbinek nagyon kell ügyelnie arra is, hogy a ténykedésük titokban maradjon, máskülönben lőttek az önmagáról precízen kialakított képnek. Amikor belevágnak, még nem is gondolják, hogy ők is legalább ugyanannyit fognak változni producelés hatására, mint maga Nobuta.

Nem vártam, hogy ez a dorama annyira jó lesz, mint amennyire az. A hangulat és a történet részről részre egyre komolyabbra fordul, s szinte maga a néző is megéli a szereplők lelki változásait. A karakterek minden szempontból rendkívül precízen kidolgozottak, a változásaik logikusak és fokozatosak, nincs olyan, hogy egyik részről a másikra személyiséget váltanak. Igazán mély jellemrajzokat kapunk, sok-sok szépen árnyalt tulajdonsággal. Ez, természetesen, nem sikerülne olyan jó színészek nélkül, akik képesek azt az utat, amit a szereplők bejárnak hitelesen és érzékenyen bemutatni. Szerencsére a főszereplő három fiatal, Kamenashi Kazuya, Yamashita Tomohisa és Horikita Maki tökéletesen megfelelnek az elvárásoknak, s alakításukkal felejthetetlenné teszik Shuujit, Akirát és Nobutát.

Főszereplők:

Kiritani Shuuji (Kamenashi Kazuya)
A fiú, akit látszólag mindenki szeret. Hiába szól a történet Nobuta produceléséről, az, aki a legtöbbet változik az epizódok során, az Shuuji. Úgy ismerjük meg őt, mint az iskola kedvencét, aki okos, kivétel nélkül mindenkivel kedves és figyelmes, barátok egész hada veszi körül és az iskola legszebb lányát mondhatja a barátnőjének. Azonban, a felszín alatt, Shuujinak igazából egy barátja sincs, egyáltalán nem táplál semmiféle szeretet a társai iránt, s minden erejével azon van, hogy kibúvókat találjon randevúi alól. SPOILER Pedig ha valaki, Mariko biztosan nem ezt érdemelné. SPOILER VÉGE Shuuji valójában nem több, mint egy kép, egy illúzió, akit még a saját öccse is mérhetetlenül álszentnek tart. Aztán megsajnálja Nobutát, vagy legalábbis feldühíti, hogy a lány hagyja, hogy a többiek megalázzák. Ha valaki, hát ő tisztában van vele, hogy a népszerűségnek igenis meg van a receptje, s nem kell mást tenni, mint aszerint élni. Így aztán hagyja, hogy az idióta Akira, akit ki nem állhat belerángassa őt élete első önzetlen cselekedetébe. Hiszen, a producelésről nem fog tudni senki, így elismerést sem várhat érte. SPOILER Shuuji lassan elkezd ráébredni, hogy megszerette Akirát és Nobutát, hogy legszívesebben velük tölti az idejéét. Előttük nem kell maszkot viselnie, s ők mégis úgy szeretik, ahogy van. Kiállnak mellette, mikor az élethazugsága kártyavárként összeomlik és a fiú "barátai" ellene fordulnak. Shuujiban ekkor tudatosul, hogy egészen eddig mennyire egyedül volt. Átértékelődnek benne az emberi kapcsolatai, őszintébb lesz, elkezd jobban odafigyelni a családjára is. SPOILER VÉGE


Kusano Akira (Yamashita Tomohisa)
A fiú, akit senki sem vesz komolyan. De nem is lehet! Akira folyamatosan úgy viselkedik, mint akinek nincs ki mind a négy kereke, idiótán ugrándozva szökdécsel a lépcsőkön, hatalmas gesztikulációval prezentálja a szaggatottan és dallamosan előadott mondandóit, s előszeretettel beszél magában. Ezek után nem csoda, hogy mindenki kissé retardáltnak tartja, inkább nem is foglalkoznak vele, csak elfogadják, hogy ott van. Talán ő az az ember, akit Shuuji leginkább ki nem állhat, ugyanis a fiú a tökéletes ellentéte. Akira maga az őszinteség, szívből cselekszik és szívből beszél, azt teszi, amihez kedve van, s nem mérlegel minden megszólalása előtt. Felelőtlen, pont ezért nem jön ki a kőgazdag apjával sem és él inkább a helyi tofu-árusnál. SPOILER Azonban ő is változik a történet során. Akira eleinte kicsit olyan, mint egy önfejű kisgyerek. Kicsit talán önző is, de nem bántóan. Aztán jön Nobuta és Shuuji, s mellettük rádöbben, hogy néha igenis félre kell tenni azt, amit mi akarunk, néha bizony nem szabad meggondolatlanul mindent kimondani. Akira felnő. Ezidáig teljesen egyedül ment a saját feje után, mivel a személyisége követhetetlen volt a társai számára, így most tanulja meg, milyen az, mikor már nem csak egymaga van és oda kell figyelnie másokra is. Nagyon jó barát válik belőle. SPOILER VÉGE


Kotani Nobuko (Horikita Maki)
A lány, akit mindenki csak bánt. Nobuta már eleve úgy érkezik meg az új iskolába, hogy előzőleg valahol már teljesen lelki ronccsá tették. Minden rezdüléséből árad a világtól való rettegés, állandóan lehorgasztott fejjel, görnyedt háttal jár, s igyekszik elbújni a hosszú, kócos haja mögött. A viselkedése őszintén szólva kissé bizarr, így hamarosan az új osztályban is az egyre durvább piszkálódások áldozata lesz. Szinte öntudatlanul egyezik bele Shuuji és Akira producelési ötletébe. Ő nem igazán népszerű szeretne lenni, inkább csak azt akarná, hogy ne bántsák, legyen pár barátja és tudjon őszintén mosolyogni. Neki ennyi tökéletesen elég lenne. SPOILER És lassan sikerül. A legnagyobb eredmény, amit a fiúk elérnek Nobutánál, az az, hogy a számtalanszor megsebzett lány közel meri őket engedni magához. Barátok lesznek, s ahogy Nobuta megtapasztalja, hogy léteznek olyan emberi kapcsolatok is, amik örömet hoznak és nem szenvedést, kezd nyitottabbá válni mások felé is. Azt, hogy mennyire szereti Shuujit és Akirát a legszebben az a jelenet példázza, amikor az átkot feloldó amulettet(?) a vízbe dobja, hogy ha már egyszer rossznak kell történnie, az mindhármukkal történjen. SPOILER VÉGE Nobuta nagyon szeretni való, s ahogy halad előre a történet, arra is rájövünk, mennyire értékes ember.

A három fő karakter mellett akad még jó pár emlékezetes mellékszereplő is, például az igazgatóhelyettesnő (Natsuki Mari), akit valószínűleg a középkorban már rég megégettek volna boszorkányság vádjával, illetve a hozzá meglehetősen hasonló könyvesboltos (Imawano Kiyoshiro), aki csak a széplelkű embereknek engedi meg, hogy betérjenek a boltjába. Ott van még ezenkívül Shuuji barátnője, Mariko (Toda Erika), aki azt a ritka típust képviseli, aki szép, közkedvelt és emellett még határtalanul jóindulatú, tiszta szívű és kedves is. Valamint Nobuta titokzatos rosszakarója, akinek a kilétére jó sokáig nem derül fény.


A dorama alaptémája tehát az igazi, értékes és mély barátság. Sajnos, ennek a nagyon fontos emberi kapcsolatnak a bemutatását gyakran háttérbe szorítja a doramákban a szerelmi szál, s épp azért különleges a Nobuta wo Produce, mert itt végig egyértelműen ez marad a fókuszpontban. SPOILER Annak ellenére is, hogy Akira egy idő után elkezd ennél többet érezni Nobuta iránt. A fiú pont ennek kapcsán hozza meg a legérettebb döntését, miszerint semmi esetre sem fogja veszélyeztetni hármuk barátságát, inkább lemond a saját vágyairól. Az önzetlen barátságról Nobuta is szép példát ad, amikor a sorozat végén elküldi-elengedi Akirát az elköltöző Shuuji után. SPOILER VÉGE

A Nobuta wo Produce-on rengeteget lehet nevetni. Ahogy az egy iskolai doramától elvárható, sorra jönnek a bonyodalmak, események, amik a mély üzenet és tartalom mellett többnyire hihetetlenül szórakoztatóak. Nem hiába vált a sorozat több mondata is valóságos szállóigévé a rajongók között, a jellegzetes gesztusokat már nem is említve. Tagadhatatlanul előfordul pár sablon megoldás is, ám összességében egy egyedi sorozatról beszélhetünk, akinek ember legyen a talpán, aki előre megmondja a végét!


A 47th Television Drama Academy Awardson szántalan díjat is elnyert a dorama, teljesen megérdemelten. A legjobb sorozat, rendező és forgatókönyv mellett, Kamenashi Kazuya Shuuji alakításáért megkapta legjobb férfi főszereplő díját, míg Horikita Maki a legjobb női mellékszereplőjét Nobutáért. Az Akirát játszó Yamashita Tomohisa sem maradt díj nélkül, ő a 9th Nikkan Sports Drama Grand Prix (2005-06) keretében nyerte el a legjobb színész címet. Az előbbi díjkiosztón elismerést kapott még a dorama zenéje is. A végefőcím alatt hallható Seishun Amigót Kamenashi Kazuya és Yamashita Tomohisa éneklik, mint Shuuji to Akira idiglenes formáció. Ehhez a számhoz készült egy videóklip is:


Ha megengedhetek magamnak egy nagyon személyes megjegyzést: ez a legjobb japán dorama, amit eddig láttam! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy szórakoztató, de tartalmas és szép történetre vágyik a barátságról.

Letöltési linkek:
dorama (torrent)
magyar felirat (teljes; softsub)
angol felirat (a 00-s rész is)

2011. május 24., kedd

KAT-TUN - WHITE (single)

2011. május 18-án jelent meg a KAT-TUN tizenötödik kislemeze WHITE címmel. A Johnny's Entertainment egyik legsikeresebb fiúcsapatának új kiadványából az első héten 151000 darab fogyott, ezzel az együttes huszadik alkalommal is meghódította az Oricon Weekly Single Chart első helyét.


A kislemez háromféle kiadásban jelent meg, ha a kareoke verziókat nem számoljuk, ez összesen négy új dalt jelent. Ebből kettő, a WHITE és a PERFECT mindhárom verzión megtalálható. Egyértelműen ezt a két dalt szánták a single húzószámainak, erre utal az is, hogy a televíziós szereplések alkalmával is ezeket énekelték, illetve mindkettő feltűnt reklámzeneként is. Íme a különböző kiadások:

Limited Edition
01. WHITE
02. PERFECT
+ DVD
01. WHITE Video Clip
02. WHITE Making-of

First Press Regular
01. WHITE
02. PERFECT
03. Yuuki no Hana
04. WHITE (Original Karaoke)
05. PERFECT (Original Karaoke)
06. Yuuki no Hana (Original Karaoke)

Regular Edition
01. WHITE
02. PERFECT
03. SILENCE
04. WHITE (Original Karaoke)
05. PERFECT (Original Karaoke)
06. SILENCE (Original Karaoke)

Most pedig magukról a dalokról kicsit bővebben:

WHITE
Azt kell mondjam, a címadó dal a kislemez leggyengébb száma. Ez a szám valahogy olyan üres. Még sokadik hallgatás után is komoly erőfeszítésembe került felidézni a szám refrénjét, pedig a fülbemászóság a minimum, amit az ember egy könnyed popdaltól elvár. A szám legnagyobb pozitívuma egyértelműen a Tanaka Koki-féle rapbetét.
A PV-vel hasonlóképp nem vagyok elégedett. A 24-26 éves fiúk, lehetnek akármennyire örökifjúk, gimnazista-szerepben kissé kiöregedettnek hatnak. Az arcokra fagyott mosolyokkal és a videó túl világos pasztell színeivel pedig az egész PV még inkább erőltetett hatást kelt.


Ez a szám hallható, egyébként, a SOFINA Whitening Cosmetics márciusban készült reklámfilmje alatt is. Mivel a tagok közül senki sem jelenik meg benne, valamint nekem ez az egész termék ellenszenves, ide most nem rakom be a videót, de IDE kattintva megtekinthető.

PERFECT
A másik szám, ami a kislemez mindkét változatán megtalálható. Stílusban követi a WHITE-ot, megjegyezhetőség tekintetében pedig, szerencsére, túl is szárnyalja. Nem lehet a PERFECT-ről sem órákig áradozni, mert a címével ellenben nem tökéletes, de szerethető és, mint B-oldalas kislemezdal, tökéletesen megállja a helyét.
Ezt a számot is először egy reklámban hallhattuk, mégpedig az AOKI Suit Company Kamenashi Kazuya szereplésével készített új, a 3D Slim Suit öltönyt népszerűsítő kisfilmjében.


Yuki no Hana
Úgy alakult, hogy a single azon számai lettek a legjobban sikerültek, amik talán a legkevesebb figyelmet kapják, hiszen minden verzión csak úgy harmadikként szerepelnek promotált WHITE és PERFECT mellett. A Yuki no Hana egy nagyon szép popballada. A csilingelő zongoratéma és a halk dobgép megteremti a kellő atmoszférát, amiben aztán a fiúk hangja szabadon kibontakozhat. A visszafogás és szárnyalás folyamatos váltakozása teszi igazán izgalmassá ezt a számot. Képes hatni, érzelmeket kiváltani.

SILENCE
Ez az a szám, amire én azt mondom, az "igazi KAT-TUN". Hiába popcsapat a KT, a legjobban azok a számok állnak nekik, amikkel elmerészkednek a pop és a rockzene határmezsgyéjéig. Ez a dal is dinamikus és sodró, olyan amilyennek lennie kell. Szerény véleményem szerint tanácsosabb lett volna nem "futottak még" szerepbe helyezni ezt a számot, sőt talán az lett volna a legjobb, ha megtámogatják még egy PV-vel is.

A booklet képei nagyon szépek. A fiúk sötét, hideg színeket viselnek, a ruháikban nagyon szép kontrasztot mutatnak a vakítóan fehér háttérszínnel. A kislemez(ek) dalait összességében nézve pedig, azt mondhatni, hogy fele-fele az állás. A két fődal nem sikerült túl emlékezetesre, ám a másik két, nagyon jó bónuszdal kárpótol ezért. Ahogy olvasgattam, az interneten véleményt formálók is többnyire hasonlóan vélekednek. Remélhetőleg a következő kislemez már egységesen erős lesz.

Pár szót ejtenék még a szintén az elmúlt hónapokban megjelent Diamond című számról is, ami NTV Yomiuri GIANTS májustól szeptemberig zajló baseball közvetítéseihez készült, ahol Kamenashi Kazuya mint kommentátor/házigazda tűnik fel.

Diamond
Energikus, pozitív, ösztönző szám. Tökéletesen hozza azt, amit az ember a háttér információk tudatában elvár tőle. Szinte árad belőle a küzdőszellem. Nagyon megérdemelné, hogy valamilyen hivatalos formában is mielőbb kiadásra kerüljön.


Források:
tokyohive (WHITE on Oricon)
OneAsiaa (WHITE track lists)
tokyohive (Kame Pefect CM)
KAT-TUN News and Information (Diamond infos)
Johnny's net (「Dramatic Game 1844」)

2011. május 17., kedd

Eurovíziós Dalfesztivál

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál első számú tanulsága ugyanaz volt, mint az összes eddigié: itt nem a zene számít. Hiába van úgy beharangozva, hogy dalverseny, itt bizony az dönt, melyik ország ápol jó viszonyt a szomszédaival, illetve kinek milyen szövetségesei és tagállamai voltak annak idején. Ismerve kicsinyke országunk történelmét, elkönyvelhetjük, hogy énekelhet itt akármilyen magyar előadó akármit, sosem lesz esélyünk labdába rúgni. Hiába tartották nagy esélyesnek Wolf Kati dalát, még apró pontokat is alig kaptunk, maximális 12-őt pedig egyedül a nyelvrokonainktól, a finnektől. Ennek ellenére, maga a műsor idén meglehetősen jó volt. A versenyző előadók legtöbbje popszámmal indult, ám kivételek is akadtak, élükön a francia operaénekes, Jim Morrison-imitátor fiúval (Amaury Vassili), akinek az ebben a műsorban való feltűnése azóta is egy rejtély a számomra. Ahogyan, más szemszögből, az újraegyesült Blue együttes indítása is az Egyesült Királyság színeiben. A versenyt végül egy azerbajdzsáni duó (Eldar & Nigar) nyerte meg, akiknek valamiért elég nagy nemzetközi tetszést sikerült kiváltaniuk. Összességében elmondhatjuk, hogy idén is egy rendkívül színes fellépőgárdát láthattunk. Azt nem állítanám, hogy a színvonal egységesen magas volt, hiszen ennyi fellépő között elő-elő fordul bizony egy-két durvább túlkapás, illetve jellegtelen produkció is, ám emellett nagyon ígéretes előadók is feltűntek. Következzék most egy kis lista azokról, akikre, szerény véleményem szerint, érdemes lesz a jövőben is odafigyelni.

Dánia: A Friend in London - New Tomorrow



A dánok indie pop-rock bandája üde színfolt volt az utóbbi időben eléggé az elektronikus pop irányába eltolódott versenyszámok között. Az A Friend in London 2005-ben alakult, s már turnéztak az Egyesült Államokban és Kanadában is, utóbbiban elég nagy népszerűségre is szert tettek. Az Eurovíziós Dalfesztivált az 5. helyen zárták, 134 ponttal.


Írország: Jedward - Lipstick



Idén talán a két gyufahajú ír ikerfiú volt a leginkább megosztó versenyző. John és Edward az ír X-Faktorban tűntek fel, s a produkciójuk legalább olyan extravagáns volt, mintha mi Király L. Norbit indítottuk volna. A rendkívül látványos, szórakoztató, pimasz és merész műsorszámuk, sajnos, csak a 8. helyre volt elég, 119 ponttal.


Németország: Lena - Taken By A Stranger



A németek úgy döntöttek, hogy megpróbálkoznak a tavalyi (megérdemelt) győzelmük újrajátszásával, így idén is Lenával indulnak a dalversenyen. A 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon feltűnt fiatal énekesnő idén is kiemelkedő produkcióval érkezett. A Taken By A Stranger messze kimagaslott a sok csiri-csáré popdalocska közül, de talán pont ott volt a hiba, hogy kissé nehezen emészthető volt egy ilyen műsorba. Németországnak nem sikerült megvédeni a győztes címét, ám egyáltalán nincs miért szégyenkeznie, a dalverseny egyik legjobb előadását nyújtották, még ha ezzel idén, sajnos, csak a 10. helyet tudták megszerezni, 107 ponttal.


Grúzia: Eldrine - One More Day



Megszokott, hogy a végére marad a legjobb. Így volt ez az idei Eurovíziós Dalfesztivál esetében is. Miután hallottuk 24 ország versenydalát, jött a grúz rockcsapat, az Eldrine és, ha pontok terén nem is, zeneileg minden bizonnyal, lemosott a színről minden előtte fellépőt. Az együttes épp a most készül első lemeze kiadására, a versenyen is hallott vadonatúj énekesnőjükkel, Sophio Toroshelidze-el. A lendületes produkció a 9. helyet nyerte el, 110 ponttal.


Magyarország: Wolf Kati - What About My Dreams?



Természetesen, nem maradhat ki a sorból a mi Wolf Katink sem, akire méltán lehetünk büszkék, hiába sikerült csupán a 22. helyet megszereznie, mindössze 53 ponttal. Szeretném kiemelném azt a gyönyörű pillanatot az angolra fordított számból, amikor az az egy versszak a mi gyönyörű anyanyelvünkön csendül fel. Kati, a szemünkben te nyerted meg ezt a versenyt!

Mindent összevetve, megérte idén Eurovíziós Dalfesztivált nézni, még ha bizonyára minden magyar egy kis csalódottsággal állt is fel a tévéképernyő elől. Sajnos, nem váltak be a biztató jóslatok, hiába váltott ki már előzetesen nemzetközi tetszést Kati dala, ez a pontszámokban mégsem mutatkozott meg. Erre a helyzetre sajnos tényleg nincs más vigasz, mint az elcsépelt sablon: a részvétel a fontos, nem a győzelem.

2011. május 7., szombat

Yukan Club

A Yukan Club egy 2007-es japán dorama, a címe eredeti írásmódban 有閑倶楽部 (kiejtés: Yuukan kurabu), fordításban ismert még Leisure Club címen is. 10 részes, műfaja szerint pedig iskolai vígjáték.


Ez az a dorama, amiről nem fogok tudni másképp, csak és kizárólag szubjektívan írni, mert egyedül a személyes benyomásoknak köszönheti például, hogy mydramalisten végezetül három csillaggal jutalmaztam. A Mirokut alakító Akanishi Jin miatt kezdtem el nézni, s be kell valljam, jó pár részig ő is maradt az egyetlen oka annak, hogy nem hagytam abba. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznek a sorozatot, az a megszokható lenne.

A történet középpontjában hat, a diáktársaik által körülrajongott, kőgazdag középiskolás áll. Ők alkotják a Yukan Középiskola diáktanácsát, s idejük nagy részét a klubszobájukba elvonultan töltik. Itt azonban szinte azonnal rájuk tör az unatkozás, s ennek megszüntetésére részről-részre újabb ügyekbe bonyolódnak, ami a bűnözőkkel való összetűzéstől a természetfeletti jelenségek megoldásán át a fiatalok szívügyeiig terjedően gyakorlatilag bármi lehet. A jelszó: A lehetetlen lehetségessé tenni: ez a Yukan Club!


A dorama Ichijo Yukari az azonos című 1981-es mangája alapján készült. Máig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a készítők eredetileg anime-adaptációt akartak csinálni és mikor a beléptek a filmstúdióba, meglepődve látták, hogy ott rajzolók helyett színészek vártak rájuk. "Nem baj, megoldjuk!" - gondolhatták magukban. Gyorsan elküldtek egy kolleginát beszerezni egy kis narancs és citromsárga hajfestéket, hogy aztán olyan természetellenes hajszínt varázsoljanak a szereplőgárda két KAT-TUN-os idoljának, Akanishi Jinnek és Junnosuke Taguchinak, amit az átlagos néző tényleg csak egy animében tudna tolerálni. Mindezt kiegészítették azzal, hogy maga a képi világ is bosszantóan túlszínezett, az egész környezet túlzottan irreális egy iskolai doramához. Emellett pedig a színészek szinte valamennyien túljátsszák a szerepeiket, számtalanszor messze átlépve a ripacskodás határát. Színtisztán egy vígjáték anime eszköztárával dolgoznak, elfelejtve, hogy ott azért kellenek az efféle erőteljes reakciók, hogy azok élettel töltsék meg a sok állóképet, erősebb impulzusokat váltsanak ki a nézőből. Azonban, ha élő szereplőktől látunk ilyesmit, az nem csupán irreális és életszerűtlen, hanem idegesítő is. Persze, biztosan vannak, akiknek tetszik az efféle habitus és temperamentum, mert én világ életemben nem ilyen beállítottságú voltam. Azoknak, akik szintén ilyenek és hozzám hasonlóan kitartanak amellett, hogy valami/valaki miatt feltétlenül végig akarják nézni ezt a doramát, továbbra is csak annyit tudok mondani: megszokható.

Ugyanez érvényesül magukat a szereplőket illetően is. A kezdetekkor a komplett hatostól a falra tudtam mászni, később ez jócskán enyhült. De nézzük szép sorban:

Shochikubai Miroku (Akanishi Jin)
A rendőrfőnök fia, elég befolyásos és ő felel az összes akció technikai kivitelezéséért. Hogy ellentmondásossá tegyék, a keményfiús motorja mellé álló kiegészítőként nyalókát kapott, valamit elpityeredős jelenetet szinte minden egyes epizódba.
Igazából Mirokuval nem volt problémám. Ő a legkevésbé eltúlzott és idegesítő szereplő, pont megfelelő mértékben komikus. Hálisten, Akanishi Jin erre nem próbált rátenni még egy lapáttal, így mondhatni a karakter még egészen reális is lett, a többiekhez képest.


Kenbishi Yuri (Minami)
Egy hihetetlenül befolyásos és gazdag üzletember lánya. Az iskolában nem teljesít túl jól és világon csak egyetlen dolog érdekli, az evés.
Yuri az a szereplő, aki iránt egész végig kitartott az ellenszenvem. Olyan, mint egy ösztönlény, mert egyszerűen amint meglátott bármilyen ételt, nem tudott tovább figyelni vagy gondolkodni. Emellett folyamatosan harsány volt, ennél jobban már nem is lehetett volna túlripacskodni ezt a szerepet.


Kikumasamune Seishiro (Yokoyuma Yu)
Ey kórházlánc gazdag örököse, s bár nagyon karrierista, ez a világ eléggé hidegen hagyja. Amellett, hogy ő az ész a csapatban, rendkívül jó a harcművészetek terén is.
Az elején Seishiro karakterét rendkívül üresnek találtam, aztán idővel kezdték  színekkel megtölteni, de akkor meg időről-időre ellenszenvessé vált. Végig nem tudtam őt hová tenni.


Hakushika Noriko (Kashii Yu)
Egy híres japán festő lánya. Az anyja családjában nagy tradíciója van a teaszertartásnak, s ő is előszeretettel foglalatoskodik ezzel. Egyedül a férfiakat gyűlöli, de olyan szinten, hogyha hozzáérnek, tenyéralakú égésnyomot hagyva pofozza fel őket. Ez alól egyedül a Yukan Clubos három fiú a kivétel.
Norikóval nagyon sokáig tartott megbékélnem. Ő volt a másik, akit a legnehezebben viseltem el, de lassan sikerült őt is megszokni, aztán a nagyrészt vele foglalkozó 6. résztől már volt, hogy szimpatizáltam is vele.


Bidou Granmarie (Taguchi Junnosuke)
Félig japán, a svéd nagykövet fia, ezt azzal próbálták érzékeltetni, hogy a haját olyan "szőkére" festették, ahogy csak akkor néz ki valaki, ha ráborul a fejére egy vödör sárga festék. Igazi szépfiú, a lányok körülrajongják, ő pedig küldetésének érzi, hogy mindet meghódítsa. Viszont nagyon gyáva, hiú és kényes.
Bidou volt a másik olyan szereplő, akit a kezdetektől kedveltem. Nagyon eltúlzott karakter, de Taguchi Junnosuke, hálisten, érzékkel játszotta, így a végeredmény őszintén vicces lett.


Kizakura Karen (Suzuki Emi)
Az anyjával él, aki ékszertervező. Nagyon szép és ezzel tökéletesen tisztában is van. Egyetlen életcélja, hogy ezt kamatoztatva szerezzen magának egy gazdag férjet.
Karennel még nem sok üresebb szereplővel találkoztam doramás pályafutásom során. Konkrétan a fenti sorokon kívül, semmi más nem volt benne. Hiába haladt előre a sorozat, nála semmiféle jellemfejlődés nem mutatkozott.


Az állandó mellékszereplők, mint Yuri szülei, Miroku apja, valamint az iskola igazgatója és helyettese egytől-egyig nagyon eltúlzott és ripacs karakterek voltak. Ez, sajnos, az ázsiai doramákban eleve gyakori, hát még itt... Az epizódszereplők között ellenben akadt pár nagyon jó alakítás. ezek közül kiemelném a 6. epizódból Koyama Keiichirót Kariho Yuya szerepében, számomra ő igazán emlékezetes volt.

Ha ennyi negatívumot fogalmaztam meg erről a doramáról, hogy adhattam neki végül mégis három csillagot az ötből? - tehetnénk fel a jogos kérdést. Az, ami a sorozatot megmentette, nem más, mint a barátság. Nem hittem volna a kezdetekkor, de a néha elég erőltetett és bugyuta küldetések és poénok mögött, szép lassan egy nagyon szép és mély barátság-ábrázolás rajzolódott ki a hat főszereplő között. Ha nem is tudtam megszeretni mindegyiküket, az egymás iránti odaadásuk, bajtársiasságuk, gondoskodásuk és szeretetük meghozta a kellő eredményt. Ez az oka annak, hogy végül nem bántam meg, hogy megnéztem ezt a doramát, sőt egy nagyon picike hiányérzetem is volt a befejezése után.

További pozitívumként még a sorozat zenéjét tudom kiemelni, bár egyedül a KAT-TUN - Keep the faith-jét tudom belőle felidézni. Maga az a szám is nagyon-nagyon jó, de az, ahogyan szinte bármilyen szituációhoz és hangulathoz fel tudják használni, ezerféleképp feldolgozva, az tényleg zseniális. Az előfordulhat, hogy valaki számára egy idő után ez unalmassá válik, szerencsére ez nálam nem történt meg. Kedvcsinálónak itt van a szám, videoklipestől:


Összegészében nem tudok mit mondani arra, hogy ajánlom-e ezt a doramát megtekintésre. KAT-TUN rajongóknak érdemes megnézni, mert Akanishi Jin és Taguchi Junnosuke tényleg nem rosszak benne. Ami pedig a többieket illeti, egy esélyt azért nyugodtan lehet neki adni, hátha más fogékonyabb erre a stílusra, mint én.

Letöltési linkek:
dorama (égetett magyar felirattal)
magyar felirat (softsub)
torrent (nekem csak az égetett angol feliratosak indultak el)
manga (angolul; hátha érdekel valakit)

2011. március 5., szombat

Bandage

A Bandage egy 2010-es japán film, a címe eredeti írásmódban バンデイジ. Műfaját tekintve eléggé kevert, van ahol vígjáték, van ahol színtiszta dráma. A téma terén is hasonló a helyzet; egyszerre zenei karriertörténet és bonyolult emberi kapcsolatok meséje. A film Kan Chika regénye alapján készült és Kobayashi Takeshi rendezte.

A történet a 90-es években játszódik. A film elején Tsuzuki Asako (Kitano Kii) egy barátnője, Miharu (An) révén megismeri a Lands nevezetű indie rock együttest. A zenéjük akkora hatást gyakorol a lányra, mint előtte még semmi. Pár hónappal később a barátnője elhívja őt, hogy nézzék meg az együttest élőben. A koncert után hátul várakoznak a zenekarra, mikor egy szerencsés véletlen folytán hozzájuk kerül két VIP karszalag, így be tudnak menni a kulisszák mögé. Bent szó szerint belefutnak az együttes két tagjába, s az énekes, Natsu (Akanishi Jin) még egy kis koncert utána iszogatásra is elhívja őket. Az este végén Natsu felcsalja a lakására Asakót, ám kiderül, hogy a lánynak egyáltalán nem áll szándékában vállalni az egyéjszakás groupie szerepét. Natsu először elküldi, majd lesz olyan szíves, hogy hazavigye. Ugyan bosszantja, mégis izgalmasnak és érdekesnek találja, hogy a lány szereti az együttesét, ennek ellenére mégsem rohan első füttyre a karjaiba. Innentől újra és újra okokat talál rá, hogy találkozhasson Asakóval, s próbálja őt megfejteni. Eközben a Lands épp a nagy áttörésre készül, aminek fejében meg kell írniuk egy széles rétegeknek eladható számot.


Nem! A film végkimenetele korántsem az lesz, amiről úgy gondoljuk a bevezető után, hogy biztos. Nagyon félrevezető a kiindulópont, ugyanis egy újabb zenés, csillogó tündérmesét helyez kilátásba. Azonban ehelyett kapunk egy végtelenül realista, keserédes, minden ízében valós történetet. A szereplők életszerűen viselkednek, nem egysíkúak, a helyzetetek pedig teljesen reálisak. Ritka az ilyen, az együttesekről szóló filmek közül talán csak azok ennyire hitelesek, amelyek igaz történetet dolgoznak fel. A Bandage viszont nem ilyen, épp ezért még elismerésreméltóbb az atmoszféra, amit a színészek, a rendező és, természetesen, a regény írója megteremtettek.


Natsu olyan, mint amilyen egy igazi rocksztár lehet. Nem vonták be a szőke herceg jellemének cukormázával, nem egy illúzió, amilyet a rajongók álmodnak. Maga Asako is kénytelen erre ráébredni. Natsu meg van róla győződve, hogy mindent és mindenkit megkaphat, csak mert egy jól menő együttes énekese. Valószínűleg ez egy ideig pontosan így is volt. Felvett egy szerepet, s ennek megfelelően viselkedik. Aztán pont a visszautasítás miatt kezdi el érdekelni őt Asako. Egyszerre erőszakos és gyerekes - az kell neki, amit nem kaphat meg. Öntörvényű és önző, cseppet sem érdekli őt a körülötte lévők véleménye, csak megy a saját feje után. Ennyi rossz tulajdonság mellett akkor miért szerethető mégis? Azért, mert emberi. Időnként kedves, gyakran vicces, néha önfeláldozó, s mindemellett esendő. Utóbbi tulajdonságát azonban igyekszik minél inkább az érdektelenség maszkja mögé rejteni.


Asako egy teljesen átlagos lány, aki eleinte csak sodródik az eseményekkel. Nem igazán tudja hová tenni Natsut, egyszerre szereti és utálja, tiszteli és lenézi. Mindenesetre, elszakadni nem tud tőle. Natsu még erősebben kötődik hozzá, bár igazából maga sincs tisztában vele, miért. Görcsösen kapaszkodik a lányba, azt hiszi, ő az egyetlen biztos pont az életében, s közben nem veszi észre, hogy a lány pont olyan bizonytalan, mint ő maga. Neki mutatja meg először a dalt is, amit írt, a Genkit. Azt a dalt, amit utána több soron átdolgoznak és megvágnak, hogy aztán elhozza a Landsnek a mindent tönkretevő sikert.

Nagyon fontos szereplő még a Lands gitárosa, Yukiya (Koura Kengo) is. Hozzá kötődik a film talán legszebb jelenete, a magány hátborzongató bemutatása a tengerparton. Akkor értjük meg, miféle sötétség áradt a férfiből már a kezdetektől fogva. Hiába Natsu az együttes vezetője, a fő mozgatórugó nem ő. Yukiya írja mind a zenét, mind a szöveget a számaikhoz, s nyílt titok, hogy neki adatott meg a legnagyobb tehetség a bandából. Natsu folyamatosan úgy éli a mindennapjait, hogy tudja, sehol sincs hozzá képest, s senki nem is néz ki belőle semmit. SPOILER Épp ezért fáj neki mindennél jobban, mikor azt látja, hogy Yukiya még Asakót is elveszi tőle. Megaláztatása után elmegy, s mintegy utolsó megoldásként, megkéri a lány kezét. Ő azonban értetlenül, élből visszautasítja, s ezzel még egy, utolsó csapást mér Natsu megtépázott önbecsülésére. Ezek után következik a film egyik legerősebb jelenete, Natsu és Asako kettőse. SPOILER VÉGE

A film rendesen láttatni enged a zeneipar árnyoldalaiból is. Kétszer is elhangzik a menedzser szájából, hogy "Ez egy szörnyű munka. Ha ezzel foglalkozol, többet egyáltalán nem vagy képes élvezni a zenét.". S hamarosan meg is értjük mire gondolt. Egy bizonyos pont után már nem a zenélés öröme a mozgatóelv, hanem az eladások, a külcsín, a bevétel és az előretörés. A film megrendítően hitelesen ábrázolja, ahogy a Lands fokozatosan eladja magát a tömegízlésnek, s ezzel egyre inkább elveszíti azt, ami régen magát az együttest jelentette. Látjuk, ahogyan a tagok eleinte még bizakodók, ahogy az első közönségkedvenc szám után még kitartanak, reménykednek. Ám ahogy lassan elkészül a második csili-vili, rádióbarát sláger is, egyre mélyebbre süllyednek a reménytelenségben. Gyűlölni kezdik a saját zenekarukat, ami immár szöges ellentétben áll azzal, aminek indult, gyűlölni kezdik egymást, amiért mindenki csak ült és nézte, ahogy az együttes feladja az elveit, azt amiben mindannyian hittek. Gyűlölni kezdik Asakót is, hiszen a "romlásuk" kezdete egybeesik a lány feltűnésével. Ám, mindenek előtt, magukat kezdik gyűlölni. A film egyik leghatásosabb jelenete, mikor Natsu elnyomja a cigarettáját a tükrön, s azt kérdezi: "Ki vagy te?".

A zenék a filmben elsőosztályúak. Nagyon nagy hangsúlyt is kapnak, egyáltalán nem csak mint háttérvonulat jelennek meg. Sőt, igazi főszereplők, a legfontosabb jelenetek legtöbbször egy-egy számhoz köthetőek. Mert miért is kellene mindent kimondani, ha tökéletesen kifejezhető az a zenén keresztül is? Az film tele van felejthetetlen jelenetekkel, amelyek bizonyára mindenkiben még sokáig ott fognak vibrálni. SPOILER Például, mikor Yukiya zenél a sötétben, a torzító kíséretében. Mikor a Lands eljátssza a Hatachi no Sensou-t a próbateremben, amiben kiadják magukból minden fájdalmukat, dühüket és elfeledett szeretetüket, s ők is tudják, hogy, hiába mondtak épp mást, ez lesz az utolsó közös igazi közös pillanatuk. Arról a jelenetről nem is beszélve, mikor az utolsó Asakóval való találkozása után Natsu egy szál gitárral elénekli a Genkit úgy, ahogyan ő azt megírta, s eközben a kamera egyetlen hosszú snittben végigtekint a szobán, ami épp olyan romos, mint Natsu élete. SPOILER VÉGE Ezek után rendszerint gyors vágás (sokszor időugrás) következik.


Ahogy olvastam, film vége sokakban hiányérzetet keltett, ezért most le szeretném írni, szerintem miért volt tökéletes. SPOILER Abban, ahogy Asako sírva nézi, ahogy Natsu énekel, benne van minden. Natsu képes volt újra azt a hatást kiváltani a lányból, mint mikor az először hallgatott Lands-t. Annak ellenére tudta ugyanúgy megérinteni, hogy már látott mindent. Látta, hogyan tiporták egymást az együttes tagjai, látta, milyen visszataszító és kizsákmányoló tud lenni a zeneipar, látta, hogy Natsu valójában mennyire gyenge. S mégis, a varázslat újra működött. Natsu újra megtalálta a zenét és a hitét a tehetségében, Asako pedig, hiába lett azóta profi menedzser, nem veszítette el a képességet, hogy élvezze azt. A képi megjelenítés pedig egyenesen csodálatos. Úgy gondolom, ez így sokkal értékesebb "happy end" lett, mint bármilyen csöpögős, életidegen, hollywoodi lezárás. Főleg, hogy a film során elég egyértelművé vált, hogy Natsu és Asako nem alkalmasak arra, hogy együtt legyenek. Nem is feltétlenül szerelem volt az a kapocs, ami összekötötte őket. SPOILER VÉGE


A film címe többféleképp is értelmezhető. Szó szerinti jelentésben "kötés", ami utalhat, az eseményeket tulajdonképpen elindító, kendőre, amivel Natsu eltakarja Asako szemét a kontaktlencse-incidens után. Ám lehet a "kötés" akár maga Asako is, aki egy ideig úgy tűnik, egyben tartja Natsut, és fordítva is. Ám a legegyértelműbb variáció, egy szójáték, ami rögtön feltűnik, ha megnézzük, hogyan tördelték a címet a plakáton, vagy meghallgatjuk a Lands Bandage c. számát. A tagolás és szó kiejtése is "Band-age", vagyis "zenekar-korszak". Egyébként, az előbb említett számhoz készült egy nagyon jó promóciós videoklip is:


Asakót Kitano Kii alakította, akit annak idején már említettem a LIFE című dorama kapcsán. Nem mondanám, hogy Asako karaktere teljes azonosulást nyújtott, sőt, néha ennek pont az ellentétét éreztem. Kitano Kii nagyon jól megmutatta a lányban lakozó kettősséget, a szende, naiv kislány mellett a "Yoko Onót", akit néha már a néző is együtt utál az együttes tagjaival. Eleinte furcsálltam, hogy Natsut, az elpoposodás miatt önmagával meghasonló rocker szerepét pont Japán egyik leghíresebb popidoljára, Akanishi Jinre osztották. Azonban fejet kell hajtanom Jin előtt, mert bámulatosan hiteles volt. Arról nem is beszélve, hogy mennyire szép hangja van, s milyen karizmatikus előadó.

Ezt a filmet mindenkinek ajánlanám, akit csak egy kicsit is érdekel a zeneipar világa. Zseniális alkotás, az első perctől az utolsóig.

Letöltési linkek:
film (égetett magyar felirattal; livejournal regisztráció és addolás szükséges)
filmzene (credit: jedoesntsuck)
képek forrása: INNEN.