Fekete Hattyú, avagy a tökéletes szomorúság

Darren Aronofsky rendezőúr rajong a Perfect Blue című 1997-es pszichothriller animéért. Olyannyira, hogy a 2000-ben szíves örömest kifizetett 59000$-t azért, hogy a Rekviem egy álomért című filmjében újraforgassa a mű egyik jelenetét. Emellett pletykálták azt is, hogy megvásárolta a jogokat egy nyugati, élő szereplős mozi elkészítéséhez is. Ennek elkészülte azonban most már több, mint kétséges, hiszen a rendező azóta bemutatta új filmjét, a Fekete hattyút (Black Swan). Aronofsky beismerte, hogy a két mű között számos hasonlóság fedezhető fel, ám azt állítja, ez csupán véletlen. Akárhogy is, Fekete hattyú méltó átértelmezése az animeklasszikusnak, ami ellen akkor sem emelhetnénk kifogást, ha történetesen nyíltan kimondott lenne a szándékos ihlet-merítés, sőt...

Az a bizonyos jelenet. (A kép forrása: INNEN.)

A Fekete hattyú a balettáncosnő Nina történetét meséli el. A lány társulata épp a Hattyúk tava bemutatójára készül, ami minden balettos álma, s aminek fő szerepét, ezzel sok bizalmat megszavazva neki, pont ő kapja meg. Nina tökéletes választás a Fehér hattyú szerepére, épp olyan tiszta és törékeny. Azonban el kell játszania a gonosz ikert, a Fekete hattyút is, amire első ránézésre alkalmatlannak tűnik. A rendezője viszont látja benne a lehetőséget, így elhatározza, hogy minden áron kihozza a vad démont a görcsösen merev lányból. A Perfect Blue főhőse egy bájos popsztárocska, Mima, aki minden áron ki akar törni ebből a skatulyából, nem akarja megvárni, amíg "kimegy a divatból", s egy csapásra elveszt mindent. Épp ezért úgy dönt, hogy komoly színésznő lesz. Ennek érdekében kilép az együtteséből, s elszántan kezdi meg a felfelé kapaszkodást a színészi pálya ranglétráján.

SPOILER! A továbbiakban a két alkotás cselekményének részletes elemzése következik!

Mima, hogy bebizonyítsa, igazi színésznő, beleegyezik abba a merész jelentbe, amit a forgatókönyvíró kitalált a lány krimisorozatbeli karaktere számára. A szereplő egy sztriptízbárban lép fel, ahol egy csapat férfi megerőszakolja, s innentől gyökeresen átalakul az élete. Ez a szerep teljes mértékben ellenkezik Mima eddigi imázsával, ám ami még fontosabb, magával a lány lelkialkatával is. Pont, ahogyan Nina is egy számára szinte megoldhatatlan feladatba ütközik. Mégis mindketten elszántak, hogy megcsinálják. Addig feszegetik a saját határaikat, mígnem mindketten megtalálják magukban azt a énjüket, akire szükségük van. Mimából egyre többször próbál kitörni a kegyetlen gyilkos, aki azért öl, hogy bosszút álljon, azért öl, mert retteg. Nina pedig szépen lassan átlényegül Fekete Hattyúvá, még fizikai tüneteket is észlel magán. Teljesen megváltozik, anyját, aki eddig a legközelebb állt hozzá, minden erejével taszítja el, hogy lelkiismeret furdalás nélkül merülhessen alá a züllésben. A két lány élete egyre inkább alárendelődik a szerepnek. Összezavarodnak, már nem tudják különválasztani, mi az ami tényleg megtörténik, s mi az, ami csak a képzeletükben létezik. Egy idő után már valósabbnak érzik azt a világot, amit a színpadon, illetve a kamerák kereszttüzében jelenítenek meg.

Mindkét lány talál társakat is az őrületéhez. Akad valaki, akit még Mimánál is jobban megvisel az imázsváltás... A lány producere, Rumi, aki valaha szintén popidol volt, oly intenzíven éli meg Mima kálváriáját, hogy lassan, de biztosan az empátia átalakul a saját érzéseivé. Ezenkívül ott van még a rajongó, egy meglehetősen ronda férfi, aki mindenhová követi az ő Mimáját, aki egyre jobban rettegni kezd az ijesztő idegentől. Eközben az interneten tovább pörög a Mima szobája címre hallgató blog, amit nem Mima ír, de ahányszor olvassa, úgy érzi, az a valaki már sokkal inkább ő, mint ő maga. Látomások kezdik kínozni, kísérti a múltja, ő pedig azt érzi, nincs menekvés. Nina teljes mértékben a rendező irányítása alatt áll. Teljes lényét beszolgáltatja a férfinak annak érdekében, hogy az kihozza belőle a legtöbbet, annak ellenére, hogy lassan sejteni kezdi, hogy ő is csak addig fontos, míg pár év múlva nem jön majd valaki, aki szebb és fiatalabb nála. Akkor ugyanúgy a semmibe zuhan ő is, ahogyan a rendező kis hercegnője, Beth, aki Nina előtt volt a balettkar csillaga. A lány mindeközben összebarátkozik riválisával, Lilyvel, akinek segítségével felszabadítja a benne rejlő Fekete hattyút. Ez azonban olyan ijesztő, még önmaga számára is, hogy nem tud szembenézni azzal a ténnyel, hogy mindez ő, így cselekedetei egy részét kivetíti Lilyre, alakja szinte eggyé olvad az övével.

Körül-belül ezen a ponton indul el a két lány története más és más irányba. A Perfect Blue-ban végleg átveszi a vezetést a krimiszál, Mima őrülete helyett már Rumijé kerül a középpontba. Nina azonban nem szabadul ki saját elméje börtönéből. Míg Mima végül magára talál, addig ő végleg elveszt mindent, ami a régi énjét jelentette. Ezzel magyarázható az is, hogy a bemutatón az egyetlen hibát a Fehér hattyú megformálása közben véti, pedig azelőtt ez a szerep annyira ő volt, hogy még gyakorolnia szem kellett hozzá. A Fekete hattyú viszont már más kérdés. Nina gyilkol és gyilkos lesz, az igazi lelkiismeret nélküli, gonosz ikertestvér, s alakítása hátborzongatóan hiteles. Majd következik a Hattyú halála, a Fehér hattyú pedig ezennel meghal. Megölte őt a gonosz, fekete ikertestvére. Mikor a vérben fekvő Ninához odarohan a társulat, ő csak ennyit mond: "Éreztem. Tökéletes volt. Tökéletes voltam."

Ez a három rövid mondat még sokáig ott vibrál a nézőben, miközben a hideg futkos a hátán. Megrázó befejezés, ám ha komolyan belegondolunk, Nina tette és szavai tökéletesen józanok és érthetőek. Az élete nem szólt másról, mint a balettről és a tökéletességre való törekvésből. A életét tehát azzal zárta, hogy olyan tökéletesen alakította a Hattyúkirálynőt, ahogyan előtte még senki sem. Nina ugyan meghal, de megszületett a legenda. A legenda, akit, hiába lett most már ő a rendezőúr új kis hercegnője, mégsem fognak pár év múlva elküldeni a színháztól, mint ahogyan elődjét. Nina, ha ebből a szempontból nézzük, úgymond beteljesítette a végzetét.

SPOILER VÉGE

Akadnak eltérések Nina és Mima személyiségében is. Előbbi egy jégtömb, aki mások és önmaga által felállított szabályok szerint éli az életét, míg utóbbi kissé naivabb, de színesebb, összegészében szerethetőbb lány. Ami a művészeti értékeket illeti, ott egyértelműen Nina győzedelmeskedik. A balett a "táncok királynője", sokkal magasztosabb, mint Mima popzenekara, a csekély közönség előtt fellépegető Cham. Ezeknek a változtatásoknak, s pár bekezdéssel ezelőtt tárgyaltaknak köszönhető, hogy a Fekete hattyú végeredményben mégsem csak egy élőszereplős Perfect Blue-feldolgozás lett, hanem egy önálló művészi alkotás.

Darren Aronofsky filmjein nem lehet túllépni, nem hagyják magukat. A megtekintés után még órákig nem engedik ki bűvkörükből a nézőt, a lelkéig hatolnak és felzaklatják. Ez a tendencia a Fekete hattyú esetében is folytatódott. A filmért, megérdemelten Golden Globe-díjra jelölt Aronofsky mellett azonban még ott van a zseniális zeneszerző, Clint Mansell is és az operatőr, Matthew Libatique. Mindkettejükkel szoros a rendező együttműködése, már a Pi, a Rekviem egy álomért és A forrás esetében is közösen dolgoztak. A zene és a képi világ tökéletesen visszaadja és erősíti a Nina lelkében zajló folyamatok bemutatását. A film összes eleme együtt lélegzik, megbonthatatlan egységet alkotva. Mondhatnám, tökéletes egymásra találás, de így a film után, már ódzkodom ennek a szónak a használatától.

Azonban a színészek sem elhanyagolhatóak, sőt! A Lilyt alakító Mila Kunis meg is kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe-jelölést a hátborzongatóan briliáns alakításáért. További fontos katalizátor-szereplőként feltűnik Vincent Cassel, aki a rendezőt alakítja, valamint a kiégett, eldobott balettáncos, Beth személyében Winona Ryder is megjelenik. Valamint ott van a főszereplő, Natalie Portman, aki még sokkal több, mint maga Nina, hiszen elmondhatatlanul hitelesen játssza mind őt, mind a Fehér és a Fekete hattyút. Ráadásul a film hemzseg a balettbetékben, amikben ő maga táncol, hivatásos táncosnőket megszégyenítően. Félelmetesen komplex karaktermegformálásáért neki is kijárt egy Golden Globe-jelölés, amit, reméljük, sikerül is díjra váltania.

A Perfect Blue hatásait azonban, továbbra is így gondolom, felesleges tagadni. A történet és az alaptéma hasonlóságán kívül még a két főhős neve (Mima és Nina) is kísértetiesen hasonlít. Valamint, bár mindkét alkotás több plakáttal is bír, megnézve egy-egy bizonyosat főplakátok közül, újabb párhuzamot fedezhetünk fel. A Perfect Blue esetében  a kirakóként darabjaira hulló Mima ugyanúgy a teljes összeomlást, szétcsúszást jelképezi, mint ahogyan a Fekete hattyú plakátján végigfut a repedés Nina arcán, s egyúttal az életén. Jobb lenne az ihletettséget nem tagadni, inkább tiszteletadásként utalni rá.

Mindent összevetve, a Fekete hattyú az utóbbi évek egyik legjobb filmalkotása. Igazi művészfilm, ezért kicsit furcsa is (bár mindenképpen megérdemelt) a sok Golden Globe jelölés, amiből magának a filmnek is kijutott. Mindenképp érdemes a megtekintésre!

hivatalos magyar premier: 2011. február 17.