Öreg autó nem vén autó (Gran Torino)

A Gran Torino az utóbbi években westernhősből újkori kultuszrendezővé avanzsált Clint Eastwood 2008-as alkotása, melyet ő rendezett, s melyben, állítása szerint, utoljára lép a kamerák kereszttüzébe. Amennyiben tényleg ez a film jelenti számára a búcsút a színészettől, azt kell mondjam, ennél méltóbb talán nem is lehetne.

A történet főhőse Walt Kowalski, egy ízig-vérig nemzeti érzületű amerikai, aki a saját, megváltozhatatlannak tetsző világnézete szerint él. A színészóriás szikár arca, s érces hangja tökéletesen tükrözi a makacs, öntörvényű öregember lelki világát az egész mű során. A film Kowalski feleségének temetésével indul, ezután megismerjük a férfi önző, haszonleső rokonságát, akiknek e tragikus esemény hatására is már csak azon jár az eszük, mikor követi végre ő is az asszonyt, hogy ezzel végre "jól megérdemelt" örökségük birtokába jussanak. Walt azonban még él, s idősek otthonába sem hajlandó vonulni, egyedül folytatja az életét a hatalmas megüresedett házában, ahol egyetlen társasága a hűséges kutyája. Minden és mindenkivel szemben előítéleteket táplál, ám Koreában harcolt veteránként különösen rosszul viseli, hogy szomszédai ázsiai bevándorlók, hmongok. Azonban nem elég, hogy őket el kell tűrnie, ráadásként még egy ifjú pap is folyton a nyakára jár, akit még a felesége kért meg a halála előtt, hogy vegye rá férjét a gyónásra. A mogorva Kowalski azonban minden alkalommal durván elküldi, s nem finomkodik azt is közölni a fiatal atyával, hogy véleménye szerint ő semmit sem tudhat Életről és Halálról.

Eastwood érzékeny témához nyúlt a faji előítéletek górcső alá vételével, aminek megjelenítése olyan briliánsan sikerült, mint még keveseknek a filmtörténelemben. Legtöbbször ugyanis úgy találkozunk ezzel, hogy a mindenkori főhősünk, aki egy adott nációt kizárólag csak sötét színekben lát, ráébred, hogy ők valójában a legszebb világos árnyalatokban tündökölnek. Ez ebben a filmben máshogy történik. Egyrészről, főhősünk itt is ráébred, hogy mennyire helytelen és oktalan egy egész nemzetiséget elítélni, s fantasztikus embereket ismer meg hmong szomszédai személyében. Másrészről viszont megismerünk egy, az ázsiai bevándorlókból verbuválódott gengsztercsoportot is, aki félelemben tartják a környéket, s igen nehéz lenne tetteiket jó színben feltüntetni. Megjelenítésükkel Eastwood vállalta a kockázatot, hogy egy-két felületes néző a rasszizmus vádjával illesse, miközben épp ezzel törölt el mindennemű faji határt. Hiszen a világon egy népcsoport sem egypólusú, mindenhol léteznek jó és rossz emberek. Így mutatja csak meg igazán, hogy valójában semmi különbség sincs, ha a filmre szorítkozunk, az ázsiai bevándorlók és az amerikaiak között. Pontosan ez a lényeg - mindannyian ugyanolyan esendő emberek vagyunk, függetlenül attól, honnan jöttünk és milyen színű a bőrünk.

A történet igazán akkor indul el, mikor a szomszéd fiú, Thao a gengszterbanda beavatási szertartásaként megpróbálja ellopni Walt féltett kincsét, a Gran Torino márkájú autóját. Az akció nem sikerült, s a fiúnak a család hagyományait követve, még a sértett tiltakozása ellenére is, büntetésül egy ideig Kowalski úrnál kell dolgoznia. Az öreget eleinte dühíti a nem kívánt segéderő, ám ahogy egyre inkább megismeri és megkedveli a fiút, úgy kezdenek az előítéletei is halványodni. Egyre több időt tölt a hmongok társaságában, s szerető, igaz barátokra lel, olyan emberi kapcsolatokat képes kialakítani, amilyeneket még saját gyermekeivel sem tudott, igaz, az esetükben nem feltétlenül csak az ő hibájából. Azonban ez a nyugodt időszak nem tarthat sokáig, hamarosan a gengszterbanda tesz arról, hogy alaposan felkavarja az indulatokat. A végkimenetel egy tökéletesen megkomponált jelenet, egy minden mozzanatában emberi előkészítés után. Mentesen mindenféle máztól, egy őszinte és méltó lezárást ad, s okot arra, hogy a film még sokáig ott vibráljon a nézőben.

Annak ellenére, hogy a Gran Torino komoly témát boncolgat, s általában a filmdráma műfajába sorolják, nem szűkölködik humoros jelenetekben sem, amelyek oly természetesen és könnyedén kapcsolódnak a fő szálhoz, hogy minden bizonnyal hiányérzetünk is lenne, ha kimaradtak volna.

Az alkotás főbb mellékszereplői zömével elsőfilmesek illetve amatőrök, ám egy olyan jól összeválogatott gárdával állunk szemben, akik hitelesek, s megállják a helyüket Clint Eastwood mellett. Pedig nem sokan mondhatják el magukról, hogy első szerepükben maga a színészlegenda volt a partnerük. Akármennyire is érthető, hogy Eastwood öregkorára dicsőséggel kívánt visszavonulni a pályáról, mire még 1955-ben lépett, a nézőben a film után akaratlanul is támad egy kis szomorúság. Több filmben már nem láthatjuk ezt a nagyszerű színészt, aki egy tekintetével bonyolult érzelmek egész hadának megjelenítésére képes. Kárpótlásul azonban elmondható, hogy, mint rendező, azóta is aktív, sorra készülnek a filmjei. Úgy tűnik, Eastwood fáradhatatlan.

A filmben szereplő Gran Torino egy öreg, de értékes és jó állapotú jármű, egyértelmű metaforája Walt Kowalskinak. Az, hogy a film is ezt címet kapta, mintegy kiterjeszti a szimbólum jelentését magára Clint Eastwoodra is, aki, immáron "csupán" rendezőként, reméljük, még sokáig száguld a filmipar országútján.